A varázslás kuruzslás és orvoslás minden időben, minden helyen összefonódott
egymással; tagadhatatlanul e három együtt teremtette meg a gyógyászatot. Nemcsak
teremtette: alkotja ma is. Csak az arányai térnek el térben és időben; néhol,
némelykor a varázslat uralkodik a tudomány fölött, másutt és máskor az egzakt,
kritikus, tudományos szemlélet arat győzelmet a hiszékenységen. Az arányról szól
ez a könyv: arról, hogy hol s miképp érvényesül a misztika, a mágia, hogyan
hálózza be az ésszerű gondolkodást - és megfordítva: hol s hogyan aknázza ki az
értelem a hiszékenység nyújtotta lehetőségeket. Ma a gyógyítás a technika
bűvöletében él, hasznát és kárát egyaránt látja az elgépiesedésnek. A csodavárás
sohasem tett jót az emberiségben, ma különösen kiélezett a kettőssége. Hol nem
segít a technikai csoda, ott a csalódott páciens hamar átbillen a mágia
oldalára: ősi, népi, keleti, titkos tanokba veti bizalmát. Jogosan? Ha a nyugati
könyvpiac burjánzó misztika-áradatát látjuk, azt hihetjük: jogosan. Ám a
könyveknek nem a tömege, hanem az érvelése a mérvadó; bámészkodás helyett
törekedjék arra az olvasó, hogy a józan értelem mérlegére téve, szűrje ki a
misztikus tanokból a felhasználhatót, utasítsa el a képtelent. Gyógyemberek,
vajákosok, kuruzslók, sámánok, orvospapok, látnokok és varázslók tudnak valamit,
amit a gépek nem - de ez a valami ne homályosítsa el a látásunkat, ne essünk
oktalanul a miszticizmus csapdájába. A Mandragóra nem a hitetlenség, hanem a
kételkedés könyve. Arra tanít, hogy mielőtt bármit elhiszünk, használjuk az
eszünket.