Esti Kornél, mondjon bárki bármit, mániákusan szerette tükrözni a valóságot. Az
orvosa csak csóválta a fejét a leleteket nézve, Kornél úr, megint sok volt a
tütü, ugye? Esti büszke volt a realizmusára. De hát mennyit, Kornél úr, kérem,
mennyit?! Nem mennyit, főorvos úr, hanem mindig! Esti úgy képzelte, hogy a
dolgok és az őket leírni szándékozó szavak egybeesnek és szétválaszthatok.
Vagyis hogy megfigyel valamit, azt szavakba önti, és így az a valami most már a
szavak által is van. Kettős látás, jegyezte meg szikáran az orvos. Ha fehér egér
is lesz, azonnal telcsizzen, Kornél úr, kérem.