Az akkor már újságírói hírnevének zenitjén álló Falk Széchenyivel 1859
októberében került - az utóbbi kezdeményezésére - kapcsolatba, s ettől fogva
hetente többször is ellátogatott hozzá Döblingbe. A pszichózisától föltisztuló
Széchenyi élete utolsó három-négy évében minden energiáját az önkényuralom
elleni küzdelem szolgálatába állította. 1859-60 folyamán (amikor a nemzetközi
helyzet alakulása, Ausztria fokozódó európai elszigetelődése a birodalom belső
reformjának lehetőségét is elérhető közelségbe hozta) aktivitása valósággal
lázas méretűvé vált. 1859 végén és 1860 elején a döblingi gyógyintézetben
egyfajta illegális ellenzéki sajtóközpont jött létre, ahonnét a Bach-rendszer
ellen agitáló röpiratok és újságcikkek egész sora indult el útjára. Annak a
fegyvertársi gárdának, amelyet Széchenyi az abszolutizmusellenes gerillaharc
céljára maga köré toborzott, Falk az egyik legtevékenyebb tagja volt. Nemcsak
információi és összeköttetései jöttek kapóra Széchenyinek; tanácsait és
észrevételeit is gyakran figyelembe vette. E személyes kapcsolat ténye nyilván
közrejátszott abban, hogy az Oesterreichische Revue című folyóirat szerkesztője
1866-ban egy Széchenyiről 300 lapnyi munka (amelynek eredeti német szövege
egyedül az említett folyóiratban látott napvilágot) volt az első terjedelmesebb
Szécheny-életrajz. A mű legértékesebb része a döblingi évekről szóló
zárófejezet, amely - minthogy az előzményektől függetlenül önállóan is megállja
helyét - a Kor- és jellemrajzok (Bp. 1903) című és Falk visszaemlékező jellegű
írásait tartalmazó gyűjteményes kötetbe is bekerült. Ez a rész jelentős
hányadában első kézből származó értesüléseken alapul (Falk - vérbeli újságíró
módjára - néhány, Széchenyivel folytatott beszélgetésről nyomban azok lezajlása
után följegyzést készített magának), de helyet kaptak benne a családtagoktól és
kortársaktól származó értékes közlések is. Falk nem ismerhette Széchenyi
döblingi tevékenységének valamennyi részletét (így a döblingi időszak
leghatalmasabb alkotásának, a később Nagy Magyar Szatíra néven ismeretessé vált,
s a császári titkos levéltár mélyéről csak az 1920-as években előkerült
monumentális pamfletnek még a létezéséről sem volt tudomása), az elbeszélésből
kirajzolódó összkép azonban lényeges vonásaiban helytálló. A szöveget élénkítő
frappáns, anekdotikus mozzanatok jó néhány későbbi, szépirodalmi jellegű
Széchenyi-ábrázolás invenciózusan hasznosított alkotóelemeivé váltak. Az
1866-ban írt életrajz 1868-ban magyarul is megjelent, Áldor Imre és Vértesi
Arnold fordításában, Gróf Széchenyi István és kora címmel. A Kor- és
jellemrajzok című gyűjtemény innen vette át a Gróf Széchenyi István utolsó évei
és halála címet viselő zárófejezetet. (előszó)