Szerelemről írni nehéz, főleg, ha halálosan és a feje búbjáig elmerül benne az
ember, és elindul a legmélye felé. Milyen átélni ezt a megfoghatatlan minőséget,
elmenni a végsőkig, majd szótlanul térdre rogyni? De ebben a regényben sokkal
többről van szó, az ifjúság mámoráról, a gyönyörűségtől túlcsorduló
pillanatokról, a levegő után kapkodásról, a korszakról, a válságról, amit
mindenki átél, és míg néhányan csendesen izzanak, mások azonnal pernyévé égnek
és szétszóródnak a levegőben. Egy ember, látásmódjának megrendítő szépségével,
gyengeségeivel, hibáival, kedvességével, derűjével, melankóliájával és
őrületeivel együtt. Egy szerelem, amelyben lepkeszárnyak verdesnek, növényi
kacsok fonódnak, galaktikus ködök és napkitörések kavarognak. Egy város, melynek
térképe megelevenedik ebben a lüktető és szikrázó atmoszférában. Nincsen zug,
ami kimaradna, lehetőségek és variációk bukkannak fel minden sarkon, minden hűs
falban és nedves macskakőben. Mészáros Urbán Szabó Gábor mesterien teremt
hangulatot; ahogy haladunk a történetben, a valóság vibrálni kezd, és titkok
lebegnek előttünk, amelyeknek akaratlanul is a nyomába eredünk. Már nem tudunk
szabadulni ebből a különös és éteri világból, ami éppen olyan, mint amilyennek
megszoktuk, csak épp olyasvalaki szemén át nézzük, aki jóval többet lát belőle,
és aki ezt az univerzális, mindenben és mindenhol felismert sajgó szépséget
olyan szelíden és gyengéden tárja elénk, hogy ettől szinte megtisztulunk.