1968-at írunk. Paddy Clarke tízéves, és dúl benne a felfedezés vágya. Olyan
mohón olvas, ahogy csak gyerekek tudnak, és úgy gyűjti a tényeket, mint a
felnőttek az ősz hajszálakat és a parkolójegyeket. Vadóc barátaival focizik,
kovbojosat játszik, Barrytown-szerte belekarcolja a nevét a száradó betonba,
gyújtogat. Utálja az öccsét, Francist, mert? mert ezt így szokás. És szereti a
szüleit, de úgy tűnik, ők nem szeretik egymást, és Paddy meg akarja érteni, hogy
miért. Mindent lát maga körül, de egyre kevésbé ért bármit is. A Booker-díjas
Paddy Clarke, hahaha zseniálisan ragadja meg a gyermekkor beszédmódját, a
szüntelen kérdezősködés furcsa logikáját, csapongását, rácsodálkozását, és tárja
fel a szeretet, fájdalom és veszteség érzésének legapróbb rezdüléseit. Őszinte,
kacagtató és fájdalmasan szomorú regény.