Amikor végeztem a másolással, az üvegre tettem a kezem, és a tenyeremről is
készítettem egy másolatot. Néztem a vonalakat a bőrömön, és azt kívántam,
bárcsak képes lennék olvasni bennük. Tudni akartam, mi vár rám, mert abban a
pillanatban egyáltalán nem láttam a jövőmet. Nem tudtam elképzelni, hogyan
leszek képes megőrizni a titkot egész életemben. Mégis biztos voltam benne, hogy
megőrzöm. És már akkor, tizenhat évesen tudtam, hogy gyűlölni fogok mindenkit,
aki szeret, aki törődik velem, aki segít rátalálni az utamra, az életre, amit
majd élni fogok, gyűlölni fogom őket, mert sosem mondhatom el nekik, hogy ki
vagyok, hogy mit tettem. A 16 éves Frankie művészlélek, unatkozó diák, igazi
különc, aki éppen azon van, hogy túlélje a nyári szünetet a Tennessee állambeli
szürke kisvárosban, Coalfieldben, amikor találkozik a hasonlóképp csudabogár
Zeke-kel, a tehetséges képregényművésszel. Szerelmes és kreatív szikrák
csiholódnak közöttük, és az alkotópáros aláírás nélküli poszterekkel plakátolja
ki a kisvárost, rajta rejtélyes szöveggel, ami mindenkit megbabonáz: A
peremvidék dzsungelében, mit aranyásók leptek el, élünk mi, szökevények,
nyomunkban csikasz törvény liheg. A poszterek egyre több helyen ütik fel a
fejüket, és a helyieken, akik nem győzik megtippelni, vajon ki állhat mögöttük,
eluralkodik a pánik. Lehet, hogy sátánisták? Gyerekrablók? A véget nem érő
pletykák tragikus következményekhez vezetnek, amelyek jócskán túllépik a
kisváros határait. A Pánikra semmi ok bátor történet a felnőtté válásról, Kevin
Wilson jellegzetes szellemességével és ragyogó prózájával. Egészen finom
látlelete az első szerelem és az alkotás erejének, egyúttal a kísértő titkok
regénye is, mely megmutatja, végül mit is szabadít fel az igazság.